2. levél

Kedves Barátaim!

Szovátafürdőn vagyok.

Sétálok utcáin borús, esős időben, fénytelenben nézem szeszélyes erkélyű, faborítású házait, a játékos csúcssipkákat, és öreg magyar áll mellém. A nyomuló ortodox-templomokat figyelem, a füstös fából készített régit, és a festett falú újat, s megszólít: Húszan vannak összesen uram, húsz román, a többi magyar! - legyint szomorúan, és megy tovább...

A Teleki Intézet vendégei vagyunk, nyolcan, moldovai tanárok, Borbáth Erzsébet tanárnő tart nekünk nyelvtani továbbképzést. Mónika, a Diószénben tanító szőke lány - a tanárnő hajdani kis csángó tanítványa most szülőfalujában adja át tudását.
Baráth tanárnő lelkes, mosolygós, sokat mesél, és tanulunk tőle emberséget. 33 év után 2 millió 600 ezer lej nyugdíja van (kb. 22 ezer forint), de nem panaszkodik, nem búsul, apró, eleven szeme élénken csillog. A szerdai órákon mesékről beszélünk, azok feldolgozásáról, eljátszásáról, nyelvtani, írásbeli felhasználásáról.
A tanárnő a gyerekekről beszél, sorsukról, számtalan nehézségről és arról, hogy még mindig nincs végiggondolva ez a csángó-ügy. Gyerekek kerülnek ki Erdélybe - Magyarországra felkészítetlenül, kínlódva elvégzik az iskolákat, diplomát szereznek keservesen, hihetetlen nehézségek árán, és lógnak a levegőben, nem tudnak boldogulni otthon, a magyarság Csángóföldet gazdaságilag nem karolta fel.
Kallódnak az elveszett emberek, ám tanácskozásokon szép beszédeket lehet hallani, izzik a piros-fehér-zöld, és Erzsébet beszél, beszél igaz és fájdalmas dolgokat, aztán sírni kezd, mert mégiscsak nő, tanárnő, és kiszalad zokogva...Dermedten hallgattunk, mert igaz és őszinte minden szava, gondolata. Kevés helyen hallgatják meg, jönnek azonban komolyan az öltönyös-nyakkendős emberek, beszélnek, nyilatkoznak gyér tapasztalattal, Moldvát átnyargalva, 2-3 órára belelépve az ottani sárba.

A Csángó Szervezet által 2002 november 10-én összehívott III. Oktatási Konferencia ezekre a kérdésekre kívánt választ adni Szovátán. A Borbáth Erzsébet, Bilibók Jenő és Hegyeli Attila által kidolgozott három lépcsős oktatási koncepciót a tanácskozás részvevői elfogadták zárónyilatkozatukban.
A terv lényege: A falukban, házaknál és iskolákban (Klézse-Pusztina) a magyar nyelvre felkészített gyerekek kerüljenek Erdélybe a IX-XII. osztályba - ha szükséges egy előkészítő, felzárkóztató év után - és a legrátermettebbek jussanak majd a Babes-Bolyai vagy a Sapiencia Egyetemre, esetleg Budapestre.
Jelenleg 500 csángó gyerek tanul házaknál, iskolákban és 9 moldvai faluban folyik sikeresen az alternatív, háznál tanulási program, egységes terv alapján.

A magyarországi minisztériumi résztvevők: Portig Piroska, Varga Attila megerősítették a magyar kormányzat további elkötelezettségét a határon túli magyar művelődés, és - konkrétan - a csángómagyar oktatás támogatása iránt.

A konferencia résztvevői elengedhetetlennek tartják a problémás Szeret-Klézse Alapítvány és a gyimesi Szent Erzsébet Gimnázium együttműködését, a szakmai munka színvonalának emelését az egységes pedagógiai terv alapján.

Ezek után röviden magamról:
Hazatérve falumba elmondhatom, helyzetem kedvezően megváltozott. A helyi asztalos elkészítette ágyamat - Bákó városából vettünk bele matracot - így kényelmesen tisztán alhatom végre, lepedős ágyamban, és a régi egérhúgyos szalmazsákot és az addigi ágyat kidobhattam. Az Apáczai Alapítvány jóvoltából olajradiátor került a tornaterembe - ami egyben a hálószobám is - így már nem látom párálló leheletemet, nagyon takarékoskodom, azért, hogy támogatóinkat megkíméljem a jelentős villanyszámlától.
Tűzifám is van már, öt napig hasogattam és máglyáztam - a kemény téli napokra, és az áramszünetre tartalékolok.

Nő a gyereklétszám! A kezdeti 14-16 tanuló mára 24-re gyarapodott, kialakítottam ezért egy kezdő és haladó csoportot, és napi 3 órában dolgozom már.
A régiek ismerik a magyar ABC-t, egyszerű kis mondatokat írogatnak tollbamondás után, énekelünk-játszunk, és elkezdtük az olvasást: Weöres Sándor verseket, Móra Ferenc: Zengő ABC-jét, de év végére már a Kincskereső kisködmön, Tom Sawyer és Huckleberry Finn történeteit szeretném ismertetni velük. Játékosan haladunk, sok örömöt okozunk egymásnak, Ők szorgalmukkal, ragaszkodásukkal, én törődésemmel, dicséreteimmel boldogítom a kicsi emberkéket.
November vége felé Csíkszeredába vittem hetüket mikrobusszal, Janku Laura népmesegyűjteménye került bemutatásra, itt énekeltünk, mesét mondtunk és szerepeltünk. Nagy élmény volt, Somlyóra is kivittem őket, vasárnap estére tértünk vissza.
A kirándulás szomorú következménye, hogy az iskola román tanára tudomást szerzett erről, az óráján felállította a "magyar órára járó csibészeket" felírta nevüket, és három kis növendékemet elvesztettem. A félelem légkörében élünk. A legmegalázóbb, hogy nem tudom megvédeni a kicsiket...

Pusztinán, Frumószán, Lészpeden, Magyarfaluban, Diószénben, Trunkon, Klézsén, Somoskán és Külsőrekecsinben folyik házaknál, egységes pedagógiai terv alapján magyartanítás. Novembertől beindult a magyar tanítás a Szeret-Klézse Alapítványnál is. Fontos, hogy Klézse 600-700 gyereke közül minél többet érjünk el. Felmerülhet a kérdés: nem reménytelen vállalkozás-e ez? Hiszem, hogy munkámmal, és tanártársaim munkájával késleltetjük a beolvadást, nemzetünkhöz kapcsoljuk a róla leszakadót, műveltségüket gyarapítsuk, pozitív élményhez juttatjuk őket, későbbi magyarországi munkavállalásuk lehetőségét könnyítjük, és a legtehetségesebb gyerekek útját indítjuk el a szellem világa felé. Nélkülünk mindez nem, vagy nehezebben következne be - ezért kell csinálni!

Meggyőződésem, hogy a csángókon csak így lehet segíteni, állandó jelenlétükkel, tanításukkal - és nem tízperces villámlátogatásokkal, ajándékok osztogatásával. Szabad időmben járom a falut, beszélgetek az emberekkel. Magyarországról, státusztörvényről, és a magyar határőrök, rendőrök embertelenségeiről esik szó: gyakran kifosztják a csángó munkásokat, belépéskor a határnál 2000 Ft csúszópénzt facsarnak ki tőlük - elmondásaik alapján - igazoltatásnál 30-40 ezer forintot vesznek el tőlük. Nehéz egyedüli magyarként szembesülnöm hitvány, mohó és lelketlen honfitársaim megbocsáthatatlan cselekedeteivel. Sokan csalódnak az anyaországban, és panaszaik valóban jogosak; védtelenek, senki nem orvosolja sérelmeiket.
Reménykedjünk a törvényesség, az értelem és a szív felülkerekedésén.

Mindenkit üdvözlök!
XX