3. levél

Kedves Barátaim!

Négy nap magyarországi távollétem után indulok vissza "falumba", kimosakodva, tisztán.

Gyimestől hatalmas hóesésben halad a vonat, ömlik a hó vastagon, kavargó erős pelyhekben. Comăneştiben három órás várakozás után indul tovább a szerelvény - topogok és várok - és másfél órás haladás után, már az út szélén várom a faluba vivő mikrobuszt.
Sétálgatok kínomban, csupasz csomagot tartó kezem meredten fehérlik, már koromsötét van, hiába várok, és a hideg erőteljesen ráz. Stoppolásra kényszerülök - de nem állnak meg a kocsik, sosem állnak meg - a hatalmas komorló kamionok szinte az árokba löknek. Iszonyatosan vág a szél, a tovarohanó autók is kavarják a levegőt, ömlik a hó dermesztőn, kezeim hasogatnak. Egy óra után feladom.
Kényszeredetten a falusi vonatállomásra megyek, ott várok fűtetlen teremben, míg végre szerelvény jön, visszavisz a városig, és ott kocsit fogadva falumba érhetek. Ötszázezret követel a sofőr - fagyottan nem vitatkozom. Ez az én veszteségem, ezt nem fizetik, de másnapra - órakezdésre - ott kell legyek, a gyerekeknek csalódást nem okozhatok. Harminc órát utaztam. A házban, ami tanterem is - meglepően rend van, nem járt senki távollétemben, csak rettenetesen hideg, az olajradiátort felkapcsolom nagyobbra, melegedek, ágyamat vizsgálom - csak a földön van döglött egér, az ágyon csak pók, lesöpröm, és alszom később fáradtan.

A falu csöndes; néma, vastag hótömeg borítja, csak az utakon látok fadeszkákon csúszkáló gyerekeket. Délután egy óra körül - harminc perccel hamarabb - már jönnek kis tanítványaim füzetekkel.
Előbb a kezdők körül jelenik meg több, azután Lacika, bátyja, és meglepetésemre: Kosina, aki a csíkszeredai kirándulás óta nem jött. Most itt van, csillog szép szürke szeme, és árasztja magából különös szomorúságát.
Nagy kupacokba rakom eléjük az amerikai mogyorót. Esznek, és termesztéséről - pörköléséről beszélek, falnak vadul, a másfél kiló hamar elfogy - a kibontott héj nagy halomban gyűl a pad alatt. Gabi érkezik, Nagy Klaudia, és végül Dzseni, a kis 13 éves születésnapos. Átadom ajándékomat: japán fésűt, hajcsatokat, koreai fényképtartót színes nagyított képpel, csokit és cukorkát. Hatalmas tetszést aratok, nézik ámultan a sosem látott különös, szép tárgyakat, a kislánynak eléneklem Kodály Zoltán köszöntő feldolgozását, a "Serkenj fel kegyes nép!"-et. Ül boldogan, szemlesütve, átöleli kincseit, és a kicsi pénztárcába kukucskál - a most kapottba - és a benne lapuló vagyonkáját számolja.

Falatozás közben megtudom, hogy újságírók jártak távollétemben a faluban, sorra vették a gyerekeket a "magyar iskola" felől faggatták Őket, nevemet tudakolták, adatokat gyűjtöttek, várhatom jó szándékú tudósításukat...

Miután a kezdő csoport elballag, megjátszott nyögős, öreg Mikulásként átadom Budapestről hozott ajándékaimat. Nagy az öröm! Kipirult arccal bontogatják a csomagokat: csokoládékat fedeznek fel, színes cukorkákat, mogyorókat. Karácsonyi énekekre tanítom a két csoportom tagjait - 25-en vannak már, habár a haladók 7-re apadtak a pap, a tanárok és az újságírók miatt.
Az énekek szünetében írást gyakoroltatok velük - naponta négy órát dolgozom már, az egész délután 13 - 17-ig két csoporttal telik.
Írás és énektanulás után - az utolsó fél órában - mesét mondok; most Urashima Toro történetét, a japán halászét, akit boldog, földöntúli házassága kiragad a való világból, két esztendő időtlenséget nyer, de azalatt földi rokonai két évszázad alatt elpusztulnak, és elvész a megszokott kedves táj, a hajdani szép falu, és a régi beszélt nyelv is.
Ülnek a gyerekek figyelmesen, Dzseni a padra borulva, Gabika szeme bepárásodik, hosszasan, némán hallgatnak. Lacika töri meg a csendet: be szép! Ülök csöndesen, nézem a különös, szomorú szép mesében feloldódó emberkéket, és mikor a főhős kinyitja ajándékba kapott szelencéjét - kíváncsisága legyőzi óvatosságát - és belepi a dér, az elmúlt földi évek múlékony dere, megőszül, meghal egy tünékeny perc alatt, feloldódik a semmibe...
"Gyerekeim" megrendülten hallgatnak, és a katarzis ritka szép élményét éljük át közösen...

December 19-én takarítok, csomagokat készítek, kicsi leveleket írok, és várom az utolsó órára a szülőket, gyerekeket Az első csoport izgatott korai érkezői már 12 óra után pár perccel jönnek, ülnek feszülten - kis lábukkal harangoznak, aztán lassan megérkeznek az első felnőttek, majd még több, összesen: hatan.
Kurta beszédet tartok, majd bemutatom az eddig tanultakat: énekléseket, szenténekeket, verseket fújnak a kicsik lelkesen, és írnak is a középre kitett kisasztalon, görcsösen, félénken, szuszogva. Mindenki szerepel, egyre bátrabban, és végül lerántom a takaró leplet az ágyamra kitett 18 ajándékcsomagról.
Banán csokoládé, zokni, íróeszköz, nápolyi és csillagszóró található mindegyikben, a budapesti minisztérium jóvoltából, a legügyesebbekében elemlámpa is lapul!
Mennek megelégedve a kicsik, a potyaleső 2-3 ügyeskedőknek üres füzeteket és ceruzákat ajándékozok, megköszönve egyszeri látogatásukat.

Andráska szalad vissza, a csillogó szemű ragaszkodó bárány. Édesanyját hazaküldvén csomagjával, jön még egyszer, végigüli a "haladók" félévzáróját is.

Szabályos órát tartok a szülők előtt, írnak, énekelnek, verseket mondanak, és a Rómeó - Júlia történetét mesélem el nekik. Egyre figyelmesebben hallgatják, a teremben érezni a feszültséget, meredten figyelnek, és a tragikus szerelmi történet itt is megrendülést vált ki, az örök szerelem témáját előbb zavartan, majd kritikátlan rajongással hallgatják életükben először. - Ez való volt? Való? - kérdezik végül, a dermedt csönd után. - Való. - feleltem - sok való dolog történik most is, örökké!...

Mennek sóhajtva, ajándékaikkal, visszatérve igazi kicsi világukba. Gabika áll még az ajtóban, néz rám szemüvege mögül mosolyogva, köszönöm és csodálkozva, aztán int, és megy a kicsi hetedik osztályos - az eljövendő egyetemi tanár - mert az lesz! Hitem szerint az! Emiatt dolgozom én is, meg társaim is: hogy élményeket kapjanak, kulturális ingereket, és célom, hogy érzékennyé neveljem Őket és kitágítom kicsi világukat!
Befejeztem a félévet, szünet következik, gyűlölködésmentes, áldott, békés Új Esztendőt adjon nekünk az Ég!

Minden jót!
XX