4. levél
Kedves Barátaim
Az idő telik, negyedik hónapja tanítok már Moldvában, pergetem magányom mindennapjait, és az ablakon át lesem délutánonként kis tanítványaimat: eljönnek-e?
Első csoportom tagjai említették: a pap megszidta Őket: Románul se tudtok (!), miért akartok akkor magyarul tanulni? Ne járjatok a magyarhoz! – „Ők nem jönnek többet!” – mondják a kicsik. Elszomorodom: Aki nem jön, az nem hall több mesét!
Megszeppennek, mesemondásom érdekes, vonzó, de rossz a lelkiismeretem: érzelmi zsarolást alkalmaztam, viszont: a pappal harcolok. A küzdelem egyoldalú: Ő a szószékről uszíthat ellenem, én nyíltan nem védekezhetem, és a gyerekeket kímélnem kell. A megérkező magyarok is azzal fogadnak: holnap nem jönnek, a pap a templom előtt állva leste az úton haladókat, megszólította Őket; énekelni hívja délutánra a gyerekeket.
Szerencsére felbuzdulása nem tart napokig, de sokáig emlékszem a tanóra után búcsúzó Dzsenire, amint visszafordulva azt súgja: Úgy félek a paptól, mit fog szólni, hogy nem mentem el énekelni, ha kileli, hogy eljárok magyarul tanulni?
Megy a kicsi tizenhárom éves gondterhelten, a kicsi leány, aki megtanult félni. Papjától. Mást nem tehetek: várok és élek. Többször elmondtam „gyerekeimnek”: nem vétkeznek, ha idejárnak. Nem hazudni tanítom Őket, sem káromkodni. Az öregeket, az eltűnő nagyapókat – nagyanyókat becsüljük meg, amikor énekeiket tanuljuk, amikor szavaikat írjuk, és nem hagyjuk elveszteni ezeket. Ha elhagyjuk az anyanyelvet, megtagadjuk az öregeket, örökségüket...
Másnap, első csoportomból csak Andriska érkezik meg. Hiába fűtöttem fel fával a termet, most üres és árva. Szomorúan nézem a tátogó padokat, máskor visongó gyerekhad: 13-15 kölök népesítette be az osztályt. A napfény ártatlan vidámsággal ragyog be a jégvirágos ablakon, a pap kicsi csatát nyert!...
A kényszerhelyzetet kihasználva Andráska hiányosságait pótolom, a betűket gyakoroljuk. Az utána érkező csoport gyerekeinél Szent László királyról szóló legendákat játszatok el. Lászlót ügyes „Lúdas Matyink”, a fekete, eleven Klaudin játssza. Ez a legényke született vezéregyéniség: villogó, értelmes szemű, bátor és nyílt. A falu dombon túli, másik oldaláról érkezik húgával, gyakran Ő hozza szakadt kis tarisznyájában a többiek füzeteit, így azok árulkodó tárgyak nélkül jutnak át vizslató tekintetek sorompóján.
Tehát: Szent László legendáját játszatom el több napon keresztül a kicsikkel: csatáját a kun vitézzel, és utolsó harcát, amikor szellemként verte meg a pogányokat. Klaudin ügyesen oldja meg feladatát. Kitalálok egy rejtélyes, különleges vágást, amit László királynak tulajdonítok. Fejre mért csapás, amit félúton levisz a lábra, így vágja el a kun lábinait.
Ámult csodálkozással gyakorolják, a soros kun rendeltetésszerűen rendre meghal óriási ordítással, az elrabolt lányt hazavisszük zokogó szüleinek. A gyerekek vidámak, a román és „magyar iskola” közötti különbségeket sorolják:
Csitítgatom Őket, nem akarok nagy hangsúlyt adni a különbségeknek, én csak napi 2-2 órát foglalkozhatom velük...
Gyakran meséket, népballadákat játszatok el velük. Nagyon szeretik, bátran vállalkoznak, azután elakadnak, nem jut eszükbe a szöveg, néznek rám segítségkérőn... Az írást követő kijavításra nagy figyelmet fordítanak. Körbeállva lesik rettenetes piros tollam rebbenő mozdulását. Szilvi haragosan mordul rá a mellete örvendő, kijavított füzetét boldogan lengető Gabira: Ne nézd a füzetemet, mert megigézed!
A rontástól való tízezer éves rettegés jelenlétét érzem tetten, meglepődöm ismét, pedig moldvai útjaimon megszokhattam volna.
A szavak íratásánál jókat mulatok a kis tizenegy éves Andzsin. A kislány homlokát ráncolva figyel, gondosan ír, de ha váratlan, nehéz feladattal szembesül, a homlokára csapva morog, mély sértődött hangon: Bizon nem írom le! Bizom nem! – aztán bosszúsan, a magyar nyelv nehézségén csodálkozva újra írni kezd. Sokáig rázza kendős kis fejét.
Barátaim!
Búcsúzom. Egy hónap múlva – ha tehetem – újabb levélben tudósítalak Benneteket a moldvai világról, és az olvasás nehézségeiről.
Minden Jót!
XX.
Eddig akartam írni levelet, de nem fejezhetem be, újabb esemény történt: magához rendelt a policista kihallgatásra, adatgyűjtésre. Hétfőn, február 11-én kell megjelennem előtte. Többen ajánlják, vigyek, és ajándékozzak Neki kávét, magyar italt, stb. Megteszem.
Üdvözlettel:
XX.